« Vissza

Tokajban indult útjára a Bor Roadshow

Tokajban indította szakmai országjárását a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a bortermelőket tömörítő Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2017. július 6-án. A Bor Roadshow néven az ország hat borrégiójába ellátogató szakmai rendezvénysorozat célja, hogy a helyi szereplők jobban megismerjék az MTÜ turisztikai márkára és a magyar borra vonatkozó marketingkoncepcióját, továbbá az MTÜ és a HNT együttműködésének sarokpontjait. Az eseménysorozat keretében lehetőség nyílik a szakmai pábeszédre, a kapcsolódó elképzelések megosztására és az új felvetések beépítésére is a most készülő turisztikai márkába, amelynek fontos része lesz a magyar bor. A Bor Roadshow tokaji állomásán a HNT bejelentette, hogy az MTÜ-vel és a Külgazdasági és Külügyminisztériummal (KKM) együttműködésben megkezdődtek annak a közös borválogatás kiválasztásának az előkészületei, amely a tervek szerint garantálja a magyar bor legmagasabb szintű hazai és külföldi képviseletét 2018-tól.

A kormány 1259/2016. (VI. 6.) számú határozata az MTÜ-t bízta meg a közösségi bormarketing feladatok ellátásával. Ezen tevékenységek elvégzése kapcsán kötött az ügynökség együttműködési megállapodást Hegyközségek Nemzeti Tanácsával 2017 márciusában, hogy a turisztikai márkán keresztül megismertessék és népszerűsítsék a magyar bor értékeit itthon és a világban, lendületet adva ezáltal a borturizmusnak. Az MTÜ ennek érdekében kezdte meg az év elején kialakított magyar bormarketing-koncepció harmonizálását a most készülő, új turisztikai márkával. Az együttműködés keretében július elején indult el a Bor Roadshow, aminek keretében az MTÜ és a HNT szakemberei hat hazai borrégióba látogatnak el, hogy szakmai párbeszédet folytassanak a szőlő- és borágazat képviselőivel.

„A most készülő turisztikai márkának szerves része lesz a magyar bor, amely magában egyesít sok olyan értéket, amit egyébként Magyarországról is gondolunk: a hozzáférhetőséget, a megismerhetőséget és a különleges történeteket" – mutatott rá Bánhegyi Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese. Bánhegyi Zsófia hozzátette: „a magyar bor és a gasztronómia elválaszthatatlan. A Magyar Turisztikai Ügynökségnél azon dolgozunk, hogy a bor és a gasztronómia párosa által kínált komplex élményt promotáljuk, mert turisztikai szempontból így lehet a legtöbbet kihozni e két területből."

„A turisztikai márkához kapcsolódóan egyik legfontosabb feladatunk jelenleg a magyar bor egységes márkastílusának létrehozása annak érdekében, hogy mind a külföldi, mind a belföldi fogyasztók számára megismertessük a magyar bor és a borászatok értékeit. Ezt támogatva még idén ősszel létrehozzuk a magyar bor egységes digitális felületét, a bor.hu információs portált is - tette hozzá Gál Zsombor MTÜ bor- és gasztromarketing főosztályvezetője.

dr. Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára az eseményen bejelentette: "Az ágazat és az állam bormarketing együttműködése a következő szintre lép, amikor megkezdődik idén nyáron a KKM, az MTÜ és a HNT közös munkája annak érdekében, hogy az Országos Borverseny alapjain egy közös borkiválasztási rendszert hozzanak létre. Ennek eredményeként egy közös borválogatás születik majd meg. Ez tartalmazni fogja a hazai és nemzetközi piacoknak megfelelő azon tételeket, amelyeket a marketingkommunikációs aktivitások során meg fogunk jeleníteni.  A KKM belépése pedig garantálja a magyar borok legmagasabb szintű külföldi képviseletét."

Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a minisztérium Eredetvédelmi Programjának egyik célja a már oltalom alatt álló földrajzi árujelzőkben rejlő lehetőségek jobb kihasználása annak érdekében, hogy a magyar bor sokszínűsége rendezetté váljon. Ez segít abban, hogy a piac felé hatékonyan tudjuk kommunikálni a hagyományos és a termőhelyekre jellemző borokat, hozzájárulva ezzel a borok piaci értékének növekedéséhez. A minisztérium ennek érdekében elindította többek között a termékleírások felülvizsgálatát 2017. nyarán.

A tokaji nyitóállomást július 10-én Eger követi, ahová a Bükk, Eger, Mátra borvidékek szakembereit várják a Bor Roadshow előadói.

A Bor Roadshow állomásai és az érintett borvidékek

Dátum

Helyszín

Érintett borvidékek

2017. július 6.

Tokaj

Tokaji borvidék

2017. július 10.

Eger

Bükk, Eger, Mátra

2017. július 12.

Kecskemét

Csongrád, Hajós-Baja, Kunság

2017. július 17.

Tata

Etyek-Buda, Mór, Neszmély, Pannonhalma, Sopron

2017. július 18.

Siófok

Badacsony, Balatonfüred-Csopak, Balaton-felvidék, Balatonboglár, Nagy-Somló, Zala

2017. július 26.

Pécs

Pécs, Szekszárd, Tolna, Villány

 

A Bor Roadshow egyes állomásain előadást tart dr. Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára, Bánhegyi Zsófia, a MTÜ marketing-kommunikációjáért felelős vezérigazgató-helyettese, Gajda Tibor, az MTÜ turizmus stratégiáért és fejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese, Gál Zsombor, az MTÜ bor- és gasztromarketing főosztályvezetője, továbbá Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára, dr. Fiáth Attila, nemzetközi borakadémikus, és Ruprecht László, a Stílusos Vidéki Éttermiség egyesület elnöke. Az előadásokat egy kerekasztal-beszélgetés követi, amelyen részt vesz Bánhegyi Zsófia, dr. Brazsil Dávid, dr. Fiáth Attila, Gál Zsombor, valamint Hamvas Zoltán, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének gasztronómiai társelnöke és dr. Prónay Bence, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának tanácsadója.


(Hír)