« Vissza

A jövő évi költségvetés nyertese lehet a magyar turizmus is

2018-ban még több pénz jut turizmusra, folytatódnak a turisztikai fejlesztések és a turizmus versenyképességének javítása – fogalmazott Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója egy pénteki sajtótájékoztatón. A MTÜ vezérigazgatója a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szálláshelyekre vonatkozó legfrissebb adatainak ismertetése mellett a jövő évi költségvetésben tervezett turizmusfejlesztési források alakulásáról is beszámolt. Ezek 2018-ban összesen 53,5 milliárd forintot tehetnek ki, ami több mint a duplája a 2017-es és hétszerese a 2010-es évinek.

A tavalyi rekordév után 2017 első négy hónapjában is remekül teljesített a turizmus, derült ki a KSH által frissen publikált kereskedelmi szálláshelyi adatokból, amelyeket a Magyar Turisztikai Ügynökség június 9-i sajtótájékoztatóján Guller Zoltán vezérigazgató is értékelt. Az első negyedévben a turizmus kiváló eredményei elsősorban a dinamikusan növekvő külföldi vendégforgalomnak voltak köszönhetők, majd a külföldi vendégéjszakák növekedési üteméhez áprilisban a belföldieké is felzárkózott. Ez a számokban azt jelenti, hogy 446 ezer magyar 27,6%-kal több, azaz közel 1 millió vendégéjszakát töltött el és 7,2 milliárd forintot költött a szálláshelyeken, 23,4%-kal többet, mint tavaly áprilisban.

2017. január–áprilisban az előző év azonos időszakához képest a szálláshelyek 11,8%-kal több, összesen 6,9 millió vendégéjszakát regisztráltak, ezen belül a külföldi vendégek 13,9%-kal több (3,6 millió) vendégéjszakát, a belföldi vendégek pedig 9,5%-kal több (3,2 millió) vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken. Még ennél is nagyobb ütemben bővültek a bevételek. Az ezek javát kitevő szállásdíjak (62,8 milliárd forint) 18,0%-kal, a kereskedelmi szállások összes bevétele (111,5 milliárd forint) pedig 14,9%-kal múlták felül az egy évvel ezelőtti számokat.

A belföldi vendégforgalom dinamikus növekedése annak is köszönhető, hogy egyre több pénz marad a családoknál és a turisztikai szolgáltatások is egyre színvonalasabbak. Amennyiben a 2018. évi költségvetési törvényhez benyújtott módosító javaslatot a jövő héten az Országgyűlés is elfogadja, a jövő évben 53,5 milliárd forintra növekszik az ágazat költségvetési mozgástere, ami több mint a duplája a 2017-es évinek és hétszerese a 2010. évinek. Minden idők legnagyobb, legátfogóbb magyarországi turisztikai fejlesztési programja indul el annak érdekében, hogy még vonzóbbak legyenek a magyar úti célok – mondta Guller Zoltán.

Budapesten folytatódik a Budai Vár fejlesztése, Európa legszebbje lesz a budapesti állatkert, mesepark és biodóm épül a kormány támogatásával. A célunk az, hogy az állatkert és a Városliget a főváros legvonzóbb, legszebb szabadidős helyszínei legyenek, amelyeket a magyar családok és a turisták is élvezhetnek. Megújul Sopron belvárosa, erősítjük az aktív és a gyógyturizmust és felújítjuk a Fertő tavi vízitelepet. Soha annyi pénz még nem jutott a Balatonra, mint a következő években. A Magyar Turisztikai Ügynökség célja, hogy a turizmus ne Budapest-központú legyen, hanem abban a vidék Magyarországa is nagyobb szerepet kapjon.

Nem csak a több forrás, hanem adócsökkentés is segíti a turizmust. 2017-től 27%-ról 18%-ra mérsékeltük az étkezőhelyi vendéglátás áfáját, ezt jövőre tovább csökkentjük: 5%-ra.  A munkavállalók pihenését továbbra is szolgálja a Széchenyi pihenőkártya, amelynek bevezetése óta 390 milliárd forint fordult meg a belföldi turizmusban, csak tavaly 95 milliárd forint került így a turizmusba, vendéglátásba.   Ösztönözni szeretnénk azt is, hogy minél több turisztikai szolgáltató családbarát legyen, ennek érdekében egy új minősítési rendszer előkészítése is zajlik.

A cél az, hogy a turisztikai szektor közvetlen és közvetett hozzájárulását a nemzetgazdaság teljesítményéhez 2019-ig a jelenlegi 10%-ról 16%-ra növeljük.


(Sajtóközlemény