« Vissza

Európai kihívásokról és esélyekről tárgyalt Brüsszelben a turizmusért felelős kormánybiztos

Bienerth Gusztáv a szeptember végi kétnapos brüsszeli kapcsolatépítő látogatáson az uniós tagállamok közötti szakmai együttműködést szorgalmazta. A kormánybiztos felkereste a brüsszeli magyar misszió tagjait, találkozott az Európai Parlament néppárti frakciójának magyar képviselőivel. Emellett tárgyalásokat folytatott több, az ágazathoz szorosan kapcsolódó területen tevékenykedő uniós biztossal és számos egyéb uniós, illetve brüsszeli székhelyű szervezet vezető képviselőjével.

A kormánybiztosi találkozók elsődleges célja a kapcsolatfelvételen túl a magyar turizmus stratégiai céljaiban és az ezzel összefüggő kormányzati irányításban bekövetkezett szemléletváltás bemutatása volt.

Tárgyalásain a kormánybiztos a minőségi turizmus előtérbe helyezését kiemelve szólt az ágazat európai szintű kihívásairól is. A megosztáson alapuló közösségi gazdaság előretörése kapcsán a megfelelő jogi keretek, illetve azok uniós összhangjának megteremtése mellett érvelt. Mindkét prioritás fontos annak érdekében, hogy Európa megőrizze vezető pozícióját és versenyképességét a nemzetközi turizmusban. Az uniós tagállamok között ezért is van szükség az együttműködések erősítésére a turizmus területén.

A versenyképesség megőrzése érdekében rendkívül fontos a munkaerő megtartása. A problémával tisztában vannak Brüsszelben, melynek kezelését a rendelkezésre álló EU-s támogatások számos innovatív megoldással segítik.

A kormánybiztos szerint a nyugat-európai országokkal szinte újra meg kell ismertetni Magyarországot. Ehhez elengedhetetlen az ország és Budapest brandjének kialakítása és promóciója, amelynek támogatása egyébként az új alapokra helyezett magyar turizmusirányítás egyik legfontosabb feladata. 

Európa és Magyarország turisztikai pozícióinak javítása szempontjából egyaránt óriási jelentőségű a kínai utazásokban rejlő potenciál. Ehhez vizsgálni kell további légihidak nyitását és ki kell aknázni azt a lehetőséget, hogy a 2018-ra Kínában Európai Turisztikai Évadot hirdettek. Ez egyúttal jó esélyeket kínál Magyarország számára is, melyet a kormánybiztos kéthetes, októberi kínai útján a turizmusdiplomácia minden eszközével elő kíván segíteni.

Bienerth Gusztáv tárgyalt a Nemzetközi Katonai Sporttanács főtitkárával is. A kormánybiztos elmondta: Budapest nyitott arra, hogy 2023-ban a magyar főváros rendezze a Katonai Világjátékokat.


(B2B)  (Sajtóközlemény